Soha nem akartam tanár lenni, de minden lettem ebben a szakmában, ami valaha is akartam. Londonban éltem és tanultam 3 évet. Az angolszász kultúra része lett az életemnek. Legfőbb jellemzője az óráimnak, hogy nem beszélek magyarul. Sokat bohóckodom, nevetünk, de azért komoly munka folyik. Imádom a drámát, a zenét és kedvenc területem a kiejtés tanítása. Gyere nézd meg a BLOG -omat!
A tanítás nálam családi „hozomány”, a nyelvtanulás, illetve az angol nyelv tanítása saját nevelésű szenvedély. Leginkább felnőtt, már nem kezdő nyelvtanulókkal foglalkozom csoportban és one-to-one órák keretében. Tanítványaimat többnyire általános és üzleti angol nyelvvizsgára készítem fel közép- vagy felsőfokon. Örülök, ha jut idő könyvekre, filmekre, zenére az órákon. Kedvenc területem a szép kiejtés tanítása. Fő célom, hogy a tanítványaim minden egyes óra végén azt érezzék, hasznosan telt az idejük. A szabad időm a családomé és barátaimé.
Fontosnak tartom a jó kapcsolatot hallgató és tanár között, a hallgatókat egyenrangú félnek tekintem. Maximálisan igyekszem szem előtt tartani a hallgatók igényeit, és azokhoz igazítani a tananyagot, ill. annak átadását, számonkérését. Hogy milyen sikerrel? Olvasd el a hallgatóim véleményét itt.
Itt vagyok már a kezdetek óta. Tanítottam már minden szinten, szinte mindent. Akik ismernek, tudják, hogy szigorú vagyok és következetes
....soooook humorral .
Szeretem az angol nyelvet, és ezért alakult úgy az életem, illetve alakítottam úgy, hogy életem középpontjába kerüljön. Szeretem az embereket is, szeretek velük kommunikálni. Azt gondoltam, hogy e két érdeklődési körömet jól tudja ötvözni az angol nyelv oktatása.
Az óráimon igyekszem példát mutatni, és a fent említett nyelven beszélni a rám figyelőkhöz, de nagy örömöt okoz számomra, ha ők is megtisztelnek e közös nyelv használatával. Kicsit mániákus vagyok e téren.
Szeretem, ha az óráim jó hangulatban telnek. A prezentációim, magyarázataim legtöbbször egy activity társasjátékhoz hasonlítanak. Leginkább felnőtteket tanítok, de bontogatom a szárnyaimat ovis foglalkozásokon is. Ez utóbbinak köszönhetően számíthattok arra, hogy játékok és énekek is előfordulhatnak az órákon. Igyekszem azt a pozitív életfelfogást követni, hogy mindenki el tudja érni a céljait, csak akarni kell, és persze egy kicsit dolgozni érte.
Ellentétben egy-két kollégámmal, akik soha nem akartak tanítani - és végül a legjobbak lettek a szakmában - én mindig is tanár akartam lenni.
Ha csatlakoztok a csoportomhoz, garantáltan jól fogjátok magatokat érezni. Az óráim vidámak, sok a nevetés, de azért teljes gőzzel megy a tanulás. A csapat remek, rendszeresen összejárunk bulizni.
A London Style-ban én javítom a szintfelmérőket, interjúztatok, csoportba sorolom a jelentkezőket.
Szeretek utazgatni, olvasni, nyelveket tanulni, emberekkel találkozni. Kórusban énekelek, rendszeresen sportolok.
„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” Móricz Zsigmond
Szeretem a hivatásom és az idézet mindent elmond, amit fontosnak gondolok a tanítással kapcsolatban. A cél az, hogy érezd jól magad és vedd hasznát annak, amit az óráimon tanulsz.
Diplomám megszerzése után másfél évig Angliában éltem - így aztán nagyon fontosnak tartom a kommunikatív nyelvtanítást. Az óráimon főleg a beszédkészség, értés fejlesztése a cél. Mindezt igyekszem érdekesen, változatosan tálalni :) Szabadidőmben szeretek utazni, kirándulni, filmeket nézni.
Immár 18 esztendeje tanítok angolt. Óráimra a jókedv és a vidámság jellemző. A kommunikatív módszer elvét követem, ami azt jelenti, hogy az idő jelentős részében a diákjaim beszélnek az órán. Rengeteg szituációs feladatot csináltatok, nagyon szeretek képek segítségével tanítani. A szavakat rendszeresen mondatba vagy szituáicióba helyezve gyakoroljuk. Tanítványaim a vidámságom ellenére szigorúnak találnak, ha vizsgafelkészítésről van szó eléggé megterhelem őket, de azt is tudomásul veszem, hogy a mai világban egy dolgozó embernek nem sok ideje van házi feladatot csinálni. Ezért a lehetőségekhez képest próbálok hozzájuk alkalmazkodni, és az órán begyakoroltatni, amit csak lehet.
Szia! Fontos, hogy jól érezd magad és hogy a nyelvtanulás kicsit hozzá segítsen ahhoz, hogy boldogabb és teljesebb emberkévé cseperedj! :)
Több, mint 10 éve vagyok az angol tanítás "rabja" és hű híve. Igyekszem a tanulók igényeinek megfelelően alakítani az óráimat. Fontos a közvetlen, kötetlen légkör az órákon, a humor és a jó viszony egymással. Sok-sok társalgás, szituációs gyakorlat teszi az órákat élvezetessé (és persze hasznossá...)
Azon kevesek közé tartozom, kik elmondhatják: "Szeretem a munkámat!".
Szeretek gyerekekkel, felnőttekkel foglalkozni, velük sokat-sokat játszani és nevetni, és szeretem azt, hogy minden csoport/tanuló új feladat elé állít. S nekem minden órán meg kell őket győznöm valami új dologról, de szerencsére sosem ugyanúgy.
My name is Dusty Cagle and I was born in sunny California! Although I was
born in California, I moved to Arizona at a young age.
I worked in marketing research for eight years in Arizona and left my
management position to travel the world and study abroad. My adventure began
in Hungary, then Serbia, England, Austria, and finally Japan where I had the
privilege of teaching English to university students. When I returned to
Hungary, I met the love of my life and we began to make plans to live
happily ever after.
So, here I am teaching English in the beautiful country of Hungary! I have a
passion for teaching practical English and it is my goal to prepare my
students for real-world experiences using the English language.
One-to-one és csoportos tanfolyamokat tartok. Igyekszem testreszabott órákat tartani, de tanítottam már minden szinten szinte mindent (Business English, General English, vizsgafelkészítő). Őskövületnek számítok a London Style-ban.
Az órákon sokat beszélünk, játszunk és sokszor jókat nevetünk. Szeretem az angolt és a tanulókat. Fogékony vagyok a tanulók igényeire, hozzájuk szabom az óráimat.Kedvenc időtöltésem a természetjárás gyerekeimmel és kutyával.
Tóth László
Federi Éva
Vicky Ragogna
Szeretem ha tanítványaimnak sikerélménye van, mert a jó visszajelzések egy tanár pályafutása során szinte a legfontosabb dolgok közé tartoznak.
Hola! Hablamos Español? Ha még nem beszélsz spanyolul, akkor itt a lehetőség, hogy csataklozz ehhez a csapathoz! Szeretek tanítani egyaránt kezdő és haladó csoportokat, tanítás közben nemcsak a nyelvtanra, és a beszédre összpontosítom az oktatást, hanem a valós életre, miközben megismerheted a spanyol és latinamerikai történelmet, földrajzot, irodalmat, és egy kis természet ismeretet is. Hasta la Vista!
Hetedik éve munkálkodom azon, hogy tanítványaim életébe belecsempésszek egy csöpp "német színt"...Célom, hogy óráimat - a tankönyvkínálathoz, az internet adta lehetőségekhez, tanítványaim céljaihoz és igényeihez igazítva - testre szabjam. Hogy milyen sikerrel? Erről igazán azok tudnának beszámolni, akiket tanítottam, tanítok.
Angolul és németül „küzdök" kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt. Mivel élénken él bennem a tanulói lét minden szépsége, így minden nehézségét is átérzem, és az órai móka, derű, kacagás mellett minden lehetséges módszert bevetek, hogy a kezdetben értelmetlen nyelvekben a tanulóim végül otthonosan mozogjanak. A „tankönyvszagú", papírhoz kötött feladatokat háttérbe helyezve szeretek aktuális témaköröket csempészni az óráimba, és kreativitásomat is igyekszem belevonni az órákba.
AZ ALÁBBI TANÁROK JELENLEG NEM TANÍTANAK A NYELVISKOLÁBAN, DE MUNKÁJUKRA NAGY SZERETETTEL SZÁMÍTUNK A JÖVŐBEN.
Lakatos Annamari
Szücs Krisztina
Sásdi Vera
Több mint hét éve tanítok, tudatosan készültem erre a pályára. A Szegedi Tudományegyetem angol szakán végeztem, éltem és tanultam Angliában hogy elsajátíthassam az élő nyelvet, azt amit valóban beszélnek, és aminek valóban hasznát tudják venni a diákjaim.
Az oktatás is egyfajta szolgáltatás. Az emberek fizetnek érte, cserébe pedig elvárják a legjobb színvonalat. Én azon dolgozom hogy teljesüljön ez az elvárásuk, mert az elégedett és felkészült diák a legjobb cégér.
Diplomáimat angol nyelv- és irodalomtanár illetve kommunikáció szakon szereztem Székesfehérváron. Érdeklődési területem az 1920-as évek amerikai szerzőinek pályája, valamint a 19-20. századi brit irodalom.
A tanítás számomra életforma, egyszerűen élvezem! A tanfolyamon sokat nevetünk, mert a jó hangulat nélkülözhetetlen, így észrevétlenül tanulunk.
Szeretem az óráimat változatossá és érdekessé tenni, ezért igyekszem angolszász kulturális ismereteket is „becsempészni” a mindennapi életben jól használható nyelvi fordulatok mellé. "Education is not the filling of a pail, but the lighting of a fire." /William Butler Yeats/
Ha valaki pár éve azt mondta nekem, hogy egyszer tanár lesz belőlem, először mérges lettem rá, aztán egyszerűen kinevettem. De ma már úgy látom, az ember nem kerülheti el a neki szánt utat! Nem csak, hogy tanár (is) lettem, de még meg is szerettem, és mára a hobbimmá vált. Több más területen is dolgozom, ezért sajnos kevés időm marad a tanításra. Ha te nem szeretsz nevetni, zavar, hogy nagyon aktívak, remek hangulatúak, mozgalmasak és rendkívül energikusak az óráim, akkor, kérlek, válassz más kurzust!
Rémán Tünde (GYES-en)
Bognár Mariann
NÉMET - MAGYAR TANÁR
„aki megért s megértet, egy népet megéltet” (Kányádi Sándor: Játszva magyarul) Ez a gondolat vezérel nyelvtanári pályámon. Magyar mint idegen nyelv és a német tanárként arra törekszem, hogy a nyelvtanulás nehéz folyamatát játékossá, érdekessé és egyben személyre szólóvá varázsoljam tanulóim számára. Erősségem az individualizált és kiscsoportos nyelvoktatás. Óráimon és később célnyelvi környezetben is sok sikerélményben lehet része tanulóimnak. Barátságos, nyitott személyiség vagyok, várom a különleges igényekkel rendelkező nyelvtanulók jelentkezését.
Mivel én magam is szenvedélyes nyelvtanuló vagyok, teljesen átérzem milyen nehézségekkel kell megküzdened kezdőtől a haladó szintig! Igyekszem pörgős, jó hangulatú órákat tartani sok-sok beszélgetéssel. Minden új ötletre 'vevő' vagyok, szívesen kikérem tanítványaim véleményét. Minden érdekel, ami emberekkel kapcsolatos, így nem csupán tudást szeretnék átadni, de szeretném, ha igazi élmény lenne számodra az együtt töltött idő; jó társaságban a nyelvtanulás is jobban megy. (Erről csoportjaimba járó remek emberek gondoskodnak elősorban! :)